Ez a könyv több feladatot lát el. Egyrészt „Bős-Nagymaros” azaz a Szigetközbe és a Dunakanyarba tervezett két vízlépcső és a hozzájuk tartozó műtárgyak és eszmék hányatott sorsának története a vita kirobbanásától a jelenig. Másrészt szellemi önéletrajzom - az egyik profilomból.
A könyvben  - két fejezet kivételével – válogatott tanulmányaim és esszéim sorakoznak. 1988 és 2022 között jelentek meg, terjedelemben közel felük angolul. Az angolul írottakat e könyv kedvéért lefordítottuk, így magyarul most először olvashatóak.
A szövegek sokféle befogadóhoz szólnak. Többségük a széles olvasóközönséghez, azokhoz, akiket a Duna, mint méltóságteljes folyó, a környezetvédelem, a szocializmus bűnei, a visszatért kapitalizmus politikavezéreltsége, az indusztriális és a posztindusztriális létfelfogás birkózása érdekel, nem kihagyva a Nemzetközi Bíróság ítéletének megszületését (1997) követő sötét játszmákat. Néhány szöveg gazdag a nemzetközi jogászokat  izgató  kérdésekben, beleértve az 1997-ben született ítélet tételes elemzését, a peres felek nemzetközi jogi álláspontjának bemutatását vagy a per központi kérdéseinek (elővigyázatosság, hatásvizsgálat, a jövő nemzedékek védelme) helyét az akkori és a mai nemzetközi jogban.
A könyv tehát a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer (BNV) „olvasókönyve”, amely  a jogiak mellett, sokszor előtt, társadalomtörténeti, környezetvédelmi, gazdasági kérdéseket is vizsgál. Kétszeresen vegyes karakterű: többnyire közismereti, de jelentős részben szakmai is, többnyire jogi, de azzal egyenrangúan politikatörténeti, politikaelméleti, olykor ökológiai vagy ökonómiai. Az 1989-90-es fordulatra kiváncsi gimnazistának (és tanárainak) épp úgy érdekes, mint a vízlépcső megingathatatlan híveinek és ellenzőinek.
A könyv feladata a tájékoztatáson, felidézésen és diskurzus-ébresztésen („miért nem kell nekünk egy vízlépcső a Dunakanyarban?”) túl személyes is: egyfajta szellemi önéletírás. Az ügy életemnek éppen felét, felnőtt, egyetemi tanulmányaim utáni életem kétharmadát kísérte-kíséri. Arra gondoltam, a 70. születésnapom körül érdekes lesz látni, mit, hogyan írtam egykor és írok ma. Ezért a könyv megengedi az ismétléseket, néhány témát – például azt, mit mondott ki és mit nem az 1997-es ítélet – többször is feldolgoz, részben azért, mert eredetileg nem számíthattam arra, hogy olvasóim a másik nyelven megjelenő értelmezéshez is hozzáférnek. Az átfedéseket, ismétlődéseket szándékosan nem érintettem, legfeljebb az olvasó ugrik ha már sejti mi következik. Csak a műleírással (mi hol van, hány gigawattóra elektromos energiát termel, milyen hosszú, széles, magas etc.) tettem kivételt: kivágtam mindenhonnan és egy új fejezetben térképekkel, képekkel kiegészítve összefoglaltam.
A BNV az elmúlt négy évtized társadalomtörténetének gyújtópontjában áll, akkor is, ha százezrek tüntetnek ellene, s akkor is ha mély, nagyonis sokat jelentő, hallgatás övezi. Az érte vagy ellene kimondott szavak sokkal többről szólnak mint közel ezer megavatt energiatermelő kapacitás beépítéséről és mindazokról a nagyléptékű beavatkozáskról, amelyeket ez megkövetel. Ha a BNV-ről szólunk, akkor a helyes és jó életről vallunk, a természet nem piaci értékeihez, például a tájszépséghez, vagy a biológiai sokféleséghez fűződő viszonyunkról, a növekedésbe vetett hitünkről, vagy éppen az attól való félelmünkről, és arról, hogy hajókat kell-e a folyóhoz szabni, vagy a folyót a hajókhoz. Hosszan sorolhatnám…

A könyv álláspontomat tükrözi: jobb ha nem épül alsó erőmű, s a felső, a bősi is csak úgy működhetne (ha tudna), ahogyan azt a Nemzetközi Bíróság megköveteli: a ma érvényes környezetvédelmi szabályokkal és elvárásokkal összhangban. A mindenkori magyar kormány 1989 óta ugyanígy vélekedik, legalábbis hivatalosan. Nem elfogult vagyok, hanem álláspontom van, amit az 1993 és 1997 között a Nemzetközi Bíróság eljárásában, majd 2010-ig a szlovák féllel folytatott kétoldalú tárgyalásokon személyesen megismert szlovák kijelentések  egyre csak erősítettek, mert képtelenek voltak érdemben cáfolni a magyar érveket. A könyv a Bős-Nagymaroshoz kapcsolódó környezetvédelmi, ökológiai, mérnöki, gazdasági, politikai és jogi problémákat tekinti át, különböző szempontokból és hangnemekben, felvértezve az olvasót a nagymarosi vízlépcső kívánatosságát szajkozó szirénhangokkal szembeszálló tudásalapú vitára.